Mindenszentek Pécsett - Felhívás

Nyomtatóbarát változatPDF változat
Mindenszentek Pécsett - Felhívás

Hajtogassunk darumadarat!

A darumadár az elmúlt időkben a gyermekhalál és a béke nemzetközi szimbólumává vált, ami egy japán gyermek, Szadako Szaszaki nevéhez fűződik.

Szadako mindössze két éves volt, amikor az atombombát 1945. augusztus 6-án Hirosimára dobták. Ahogy növekedett, erős, bátor és sportos lánnyá vált. 11 éves korában, amikor egy kerékpáros versenyre gyakorolt, hirtelen megszédült és összeesett a földön. Megállapították, hogy egy gyógyíthatatlan betegségben szenved, ez volt az atombomba utóhatása.
Szadako legjobb barátja egy japán legendát osztott meg a leukémiás kislánnyal. A legenda szerint, ha valaki ezer darumadarat hajtogat, akkor kívánhat valamit, és a vágya teljesülni fog.
Szadako remélte hogy az istenek teljesítik kívánságát és meggyógyul, ezért elkezdte hajtogatni a madarakat, de csak 644 darabot sikerült befejeznie halála előtt. Barátai és az iskolatársai folytatták a darvak készítését és az 1000 darut Szadako sírjába helyezték.

Hagyományokhoz híven idén is megrendezzük az elhunyt gyermekekről szóló megemlékezést.
Időpontja: 2010. november 1. 16:30
Helyszíne: a Pécsi Köztemető gyermekparcellája

Mindenszentek napján 1000 darab fehér papírdaru hajtogatásával kívánunk méltóságteljesen megemlékezni az eltávozott gyermekekről.
A résztvevők hurkapálcán a földbe szúrják a papírmadarakat, és mécsest gyújtanak a gyermekekért.

Ehhez kérjük a ti segítségeteket! Hajtogassatok fehér papírdarvakat a gyermekek emlékére!

A megemlékezésre sok szeretettel várunk titeket és családtagjaitokat.

A felhívás szövege itt letölthető.

Időpont: 
2010. november 1. 16.30 - 17.00
Rendezvény jellege: 
megemlékezés
CsatolmányMéret
ori_mindenszentekfelhivas.doc38.5 kB