Az ORIGAMI KÉZIRATOK volt az első, magazinra
emlékeztető formátumú, ismétlődő kiadványnak szánt füzetsorozat, amelyet valaha
készítettem. Még bőven a számítógépes idők előtt, a nyolcvanas-kilencvenes évek
fordulóján indult. Egy helyi, kecskeméti pályázaton nyertem lehetőséget arra,
hogy három füzetkét készíthessek. Jól gazdálkodtam a pénzzel, sikerült eladnom a
füzeteket, és a befolyt pénzből újabb nyomdaszámlákat fizetnem – így aztán a
tervezett 3 füzet helyett 12 lett… A végére éppen sikerült veszteség nélkül
lezárni, - de még sokáig keresték a füzeteket. Újabb mennyiséget azonban már nem
tudtunk nyomtatni. (A pályázat feltétele volt, hogy csak dologi kiadásra,
nyomdaköltségre fordíthattam a kapott összeget, a saját munkám ingyenes volt –
itt kezdődtek a máig ható problémák…)
Ma is nagyon sok helyen, - főleg óvodákban - megtalálható
ez a hasznos sorozat: kis helyen elfér, viszonylag egyszerű modelleket
tartalmaz, évszakok és események megünneplésére, ábrázolására alkalmas – egy
valódi „starter kit” – csomag kezdőknek…
Ma már, kézbevéve a füzeteket, elképesztően amatőrnek
érzem. Kézzel rajzoltam és írtam, és már az is haladásnak számított, amikor a
második kiadást gépírásos verzióra cserélhettem. Az már a fejlődés csúcsa volt,
amikor árnyalni is tudtam a figurákat az azóta már elfeledett, kaparós-dörzsölős
letraset-ívek segítségével. A borítók azért szépen sikerültek: életem
párja, Haui József alkotásai…
 |
Az első füzet tartalma:
Jelek, Kakastaréj és lampion (farsangi dekorációk),
nyuszi, kiskacsa, (ez két darabos, képeslapra ragasztható modell) kacsa-csa,
(ez térbelinek is nevezhető, megáll), róka, boríték, szív-kosárka, bölcső,
pólyababa, anyuka-anyóka, baba hálózsákban, szamóca, kiskosár, virág,
fukszia-virág, kosárka, pörgő, szív.
A tartalomból is látszik, hogy ez tavaszi, farsangi,
húsvéti, anyáknapi, gyereknapi ötleteket tartalmaz. |
 |
A második füzet tartalma:
Jelek, dobozka, vitorlás-hajó, hattyú, kabuto.sisak,
aranyhal, ujjbáb-cica, kutya, malac, elefánt, cica-ujjbáb, kutya, kutyaház,
boríték, cukortartó, korona, sapka, bőregér-ujjbáb, nagyot ugró béka, kopogó
harkály, pillangó, fecskefarkú lepke, szíves levélpapír, levélszél-hajtás,
esőcsepp.
A szünidőt,
és a kezdődő tanév első foglalkozásait színesítő modellek találhatók ebben a
füzetben, sok papírjáték, állatfigura |
 |
A harmadik füzet tartalma:
Jelek, picinke madár, szőlőfürt, szőlőlevél, falevél,
gesztenye, makk, sikló, kicsi sikló-repülő, keljfeljancsi, tátogó farkas,
páva, névjegytartó, fillér-eltüntető, szatyor-eltüntető, csillagvirág,
esernyő, váza, virág, háromszögletű doboz, korona, ceruza-csutka.
Ez
jellegzetesen őszi gyűjtemény, nagyon jól használható volt |
 |
A negyedik füzet tartalma:
Jelek, télapó csizmája, télapó kisöccse, télapócska
keze-lába, kabátos télapó, hóember, télapó-mobil, zsákos télapó, hóember,
fenyőfa, karácsonyfa, csillag, pelerines télapó, lapos szánkó képeslapra,
kettőscsónak-alaphajtás, télapó, rénszarvas, lovacska, hópehely, krizantém,
bömb, négyágú csillag, kiskrampusz-fej.
Ezt a füzetet keresték a legtöbben, ebből kellett
legtöbbet utánnyomni. Ma is megállja a helyét, egyszerű, dekoratív téli
modellek. |
 |
Az örödik füzet tartalma:
Jelek, alapformák, Willy télapója, nadrágfék
(papírjáték), fenyőfa, ablakos gömb, karácsonyi csillag, Madonna, karácsonyi
batyu, A bűvész kalapja, nyuszi a kalapból, harisnya, papucs, udvari bolond,
pezsgő jegesvödörben.
Ez a füzet
is karácsonyi, de ez már egy árnyalatnyival bonyolultabb figurákat
tartalmaz. Karácsonyi, újévi, farsangi képeslaphoz, meghívóhoz alkalmazható |
 |
A hatodik füzet tartalma:
Jelek, alaphajtások, gésa, árvácska, Hupikék törpikék,
gomba, fenyő, elefánt, cica, panda-maci, szívecske képeslapra, róka-fej,
nyuszi-fej, malac-fej, cica-fej, tavirózsa.
A füzet
elején kimondottan dekoratív hajtogatások találhatók, majd néhány nagyon
egyszerű modell, közöttük a legnépszerűbb a mesefigura-sorozat volt. A végén
a négy állatfej már térbeli, egy érdekes megoldás variációi. |
 |
A hetedik füzet tartalma:
Jelek, alaphajtások, alaptest állatokhoz, róka, farkas,
mackó, koala-maci, malacka, tigris, oroszlán, mókuska, mosómedve, elefánt,
pandamackó, kisvonat, napraforgó.
Ez is
népszerű gyűjtemény volt, főleg a remekül variálható állatfigurák miatt.
Nagyon egyszerű elemekből egész állatkertet lehetett hajtogatni. A kisvonat
is remek modell, jól lehetett használni teremdekorációhoz |
 |
A nyolcadik füzet tartalma:
Jelek, alaphajtások, hóvirág I., hóvirág II., aranyeső,
barackvirág, babaház, polcos szekrény, ablak függönnyel, fotel, kanapé,
falióra, asztal, négylevelű lóhere, kötéltáncos, éhes madárfióka.
„Lányos” füzetnek indul, a virágok és
babaház-berendezés miatt, de a végén két jó akciós játék is kiérdemli a fiúk
figyelmét… |
 |
A kilencedik füzet tartalma:
Mamika, ujjbáb-veréb, Playboy-nyuszi, csigabiga-test,
csigaház, gyíkmadár, nyolcágú csillag, zöldpaprika, daru-alaphajtás, Bogi
csillaga, manófej, manótest, madárember-test, madárember-szárny és fej,
Raga-jet (repülő), templom.
Ez egy érdekes, de nem túl keresett gyűjtemény volt,
néhány modell nehézségi foka visszariasztotta a legegyszerűbb hajtogatásokat
kedvelőket. |
 |
A tizedik füzet tartalma:
Jelek, Paolo lepkéje, José borítékja, szíves keret,
repkedő kismadár, galamb papírszélből, harangvirág, hinta-hattyú, pillangós
boríték, Snoopy-kutya, Spuri(repülő), lepke, pille, jó reggelt-jó
estét-kutyus, szív anyák napjára, kiemelkedős képeslap, zsebes szív,
levéltitok.
Jó kis tavaszi gyűjtemény, vegyesen vannak nagyon
könnyű és kicsit nehezebb modellek. |
 |
A tizenegyedik füzet tartalma:
Jelek, ujjbáb-test, huszár, bohóc, kisfiú, kislány,
Mama, Panni, eszkimó, indián, papa, répa, virág, kutya, malac, cica, egér,
elefánt, majom, barnamackó, pandamackó, koala, tigris, róka, farkas.
Ez a füzet már előrevetítette a későbbi, Ori Kati
bábszínháza c. könyvet: csupa jól használható ujjbábot tartalmazott. |
 |
A tizenkettedik füzet tartalma:
Jelek, fenyő korongból, ujjbáb-test, télapó,
háromkirályok, teatasak-tartó, csésze, masni, teáskanál, négyágú csillag,
fenyőfa, csizma képeslapra, karácsonyi csengő, hatágú csillag, tizenkét ágú
csillag, nyolcágú csillag, csipkés csillag, hóember, ablakdísz csillag,
malac-persely.
A sorozat utolsó darabja szintén népszerű volt, főleg
karácsonyi modelljei miatt. Az áttetsző selyempapírból hajtogatott
ablakcsillagok itt mutakoztak be, és azóta is megjelennek minden télen az
iskolák, óvodák ablakain. |