Magyar Origami Kör

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Tájékoztató a Magyar Origami Körről

A Kör elődje 1988-ban alakult Kecskeméten, a Szórakaténusz Játékmúzeumban.
1993 január 30. óta önálló egyesületként folytatja tevékenységét.

Ki lehet tagja a Körnek?

Örömmel vesszük új érdeklődők jelentkezését. Bárki, aki csak most ismerkedik a hajtogatással és szeretné megtanulni az alapokat vagy továbbfejleszteni tudását, segítségre talál közöttünk. Várjuk tagjaink közé azokat is, akik már szívesen hajtogatnak és szeretnének még több modellt megismerni, hajtogatást tanítani, saját ötleteiket másokkal megismertetni.
Magánszemélyeken kívül óvodák, iskolák, művelődési intézmények és cégek jelentkezését is várjuk.

Mit nyújt tagjainak a Kör?

1/ Saját kiadású magazint, új modellekkel, leírásokkal, információkkal
2/ Kölcsönkönyvtár használati lehetőségét
3/ Kedvezményes részvételi lehetőséget az évenként megrendezésre kerülő nyári országos és nemzetközi találkozón (intézmények esetében 1 fő részére)
4/ Az aktuális tagok számára elérhető rendszeres belső információkat a hazai és nemzetközi origami életről a honlapon keresztül. A legfrissebb információkat a levelező listánkra regisztrált érdeklődők kaphatják meg.

Mennyi a tagdíj és hogy lehet fizetni?

2023-ban és 2024-ben 5.000 Ft/naptári év (Az aktuális tagdíj összegéről mindig a Közgyűlés dönt.)

A tagdíjat leggyorsabban és legkönnyebben átutalással vagy csekken lehet befizetni. A csekket az érdeklődőknek az első információkkal együtt küldjük el. Nagyon fontos, hogy a csekken a név és a cím pontosan olvasható legyen!

A belépéssel, tagsággal, tagdíjbefizetéssel, régebbi Kör-kiadványok megrendelésével kapcsolatban információt a Kör titkárától kaphatnak.

A Kör kiadványai

Amennyiben a lehetőségek adottak, igyekszünk összeállítani egy friss kiadványt.
Régebben évente több magazint is kiadott a Kör, melyeket tagjaink a tagdíj fejében kaptak meg. Év közbeni befizetéskor természetesen elküldtük az adott évben már megjelent kiadványokat is.

Lehetőség van arra, hogy a régebbi magazinokat visszamenőleg is megvásárolják az alábbi összegek befizetése ellenében: a 2007-2008 . évi példányok 600 Ft/db (+utánvétes postázási költség) áron, az ezeknél régebbi kiadványokat 300 Ft/db (+ utánvétes postázási költség) áron lehet megrendelni, melyet a pénz beérkezése után postázunk. A Körnek 1993 óta jelennek meg rendszeresen, átlagban negyedévente, kiadványai.
Visszamenőleges befizetésnél a csekken feltétlen fel kell tűntetni, hogy mely évre/számra vonatkozik és fontos, hogy a befizető neve és címe pontosan olvasható legyen.

Kölcsönkönyvtár

Az aktuális év tagdíjának befizetése után tagjaink kölcsönözhetnek könyvtárunkból. Új tagjaink először jelentkezzenek könyvtárosunknál.

2017-ben sok új könyvvel bővült a könyvtár. Részletek...

Nyári országos és nemzetközi találkozó

Az év során tagjainkkal a kapcsolatot levelezés útján tartjuk. Személyes találkozásra a háromnapos Országos és Nemzetközi Origami Találkozón van lehetőség, melyet minden év augusztusában tartunk. Ezen aktuális tagjaink kedvezményes díjért vehetnek részt, de érdeklődőket is szívesen fogadunk. Itt mód nyílik hosszú hajtogatásokra, külföldi könyvek, papírok, kellékek vásárlására, ismerkedésre, tanításra, tanulásra. A foglalkozásokat részben neves külföldi origamisok, részben a Kör gyakorlott oktatói vezetik.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK A MAGYAR ORIGAMI KÖRBE!

Képek a kör életéből a flickr-en

Játékkategória: 
origami
Vezetőség: 
Dobóczki Józsefné
Vezetőség: 
Fábián Zsolt
Működési mód: 
gyűjtés
Működési mód: 
előadás
Működési mód: 
klubélet
1 százalék: 
Jogosult 1%-ra
Működési terület: 
országos
Adószám: 
18342152-1-02
Jogállás: 
egyesület
Levelezési cím: 
7633 Pécs, Szigeti u. 71.
E-mail: 
info@ori-gami.hu
Éves tagdíj: 
2024-ben 5000 Ft/naptári év

Általa szervezett aktuális rendezvények:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
34. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 2024. Pécs találkozó 2024.8.9 - 2024.8.11 Pécs

Nincs olyan rendezvény, amelyen közreműködőként most vagy a közeljövőben részt vesz.

Általa szervezett korábbi rendezvények:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
Rendkívüli közgyűlés a Magyar Origami Kör tagjai részére közgyűlés 2007.11.17 Szekszárd
18. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 2007 Pécs
kiállítás
találkozó
2007.8.10 - 2007.8.12 Pécs
II. ORI-OVI GALÉRIA kiállítás 2006.11.14 - 2006.11.18 Kecskemét
Magyar Origami Kör rendkívüli közgyűlése közgyűlés 2006.10.29 Kecskemét
17. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 2006 Kecskemét
kiállítás
közgyűlés
találkozó
vásár
2006.8.11 - 2006.8.13 Kecskemét
15. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 2004 Kecskemét
kiállítás
közgyűlés
találkozó
2004.8.13 - 2004.8.15 Kecskemét
14. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 2003 Kecskemét
kiállítás
közgyűlés
találkozó
vásár
2003.8.8 - 2003.8.10 Kecskemét
13. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 2002 Kecskemét találkozó 2002.8.9 - 2002.8.11 Kecskemét
11. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 2000 Kecskemét
találkozó
vásár
verseny
2000.8.11 - 2000.8.13 Kecskemét
IX. Országos Origami Találkozó találkozó 1999.7.2 - 1999.7.4 Kecskemét
10. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 1999 Kecskemét
találkozó
vásár
verseny
1999.7.2 - 1999.7.4 Kecskemét
9. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 1998 Kecskemét
találkozó
vásár
verseny
1998.8.7 - 1998.8.9 Kecskemét
7. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 1996 Kecskemét
találkozó
vásár
verseny
1996.8.10 - 1996.8.11 Kecskemét
6. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 1995 Kecskemét találkozó 1995.8.12 - 1995.8.13 Kecskemét
5. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 1994 Kecskemét találkozó 1994.8.13 - 1994.8.14 Kecskemét
4. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó - 1993 Kecskemét
találkozó
vásár
verseny
1993.8.7 - 1993.8.8 Kecskemét

Közreműködőként részt vett az alábbi rendezvényeken:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
Origami a BNV-n 2010 bemutató 2010.9.12 Budapest
Óbudai Civil és Kisebbségi Nap játszóház 2008.10.4 Budapest